"Riporterek
vagytok egy külföldi újságnál. Számoljatok be a piknikről, rövid
helyszíni
tudósítás keretében."
Barátaink
segítségével a Sopron melletti emlékparkban található Páneurópai piknik emlékmű
mellett beszélgetünk a huszonöt évvel ezelőtti eseményekről:
A második
világháború befejezése után a nagyhatalmak felosztották közép- Európát. Magyarország
és Ausztria között, oszlopokra szerelt dróthálóval, közismert nevén
vasfüggönnyel választották el a népeket.
Németországot
is kettéválasztották, a keleti rész lett a Német Demokratikus Köztársaság (NDK)
és a nyugati rész lett a Német Szövetségi Köztársaság.(NSzK)
Családok
sokasága került a politikai döntés alapján szétszakításra, sok éven keresztül
nem is tudtak egymásról. A 70-es, 80-as években Magyarországon szabadabban
élhettek, utazhattak az emberek. A Balaton kedvelt utazási célpont lett a két
Németországban lakó németek között is. Rövidesen rájöttek arra, hogy ott
találkozhatnak a szétszakított családok, rokonok.
1989-tavaszára,
nyarára már több ezer német jött hazánkba, Budapestre, Balatonra arra számítva,
hogy a vasfüggöny megnyitásával, lebontásával esetleg lehetőségük lesz
Ausztrián keresztül nyugatra menekülniük.
1989-májusában,
júniusában Ausztria és Magyarország vezetői megegyeztek abban, hogy a
figyelőrendszert, a vasfüggönyt megszüntetik, lebontják. Ennek megünneplésére
Szentmargitbánya és Sopronkőhida között néhány órára megnyitják a határt.
A debreceni
és a soproni demokrata fiatalok elhatározták, hogy Sopronpusztán 1989 augusztus
19-én rendeznek a pikniket, találkozót. Erről tájékoztatták a már hazánkban
tartózkodó kelet-németeket akik kihasználták a lehetőséget és több százan
nyugatra szöktek.
Ez az esemény vezetett a berlini fal lebontásához és a
két német állam egyesítéséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése